Hát, nem úsztam meg. Olyannyira nem, hogy az utolsó bejegyzés megírása után aludni is tértem, aztán éjjel többször volt randevúm a porcelán kacsával, de a részleteket itt most abba is fejezem. Szinte semmit nem aludtam, úgyhogy elég überbrutál állapotban másztam fel szerda reggel. Cliff rámnéz, azt mondja ajajj. Verona detto. Aztán ment a telefonhoz, hogy lemondja az aznapi munkát, és mondta hogy eredjek az ágyba, aludjak. A gond csak ott volt, hogy megmozdulni se mertem, Cliff felajánlotta, hogy lesegít, de én (vérbeli angol módjára) visszautasítottam, és leküzdöttem magam. Aztán aludtam. Kaptam tálcán forró vizet, hideg vizet, sót cukrot citromot. És alkotnom kellett magamnak forró vizes sós-cukros-citromos vizet. Egész nap ha fél bögrével fogyott. Blöe. Inkább sima überlightos limonádét ittam, de azt se sokat. Aludtam nagyrészt. Dél körül már egész jól voltam, leszámítva a gyengeséget. Filmeztem onnantól, persze a lapos nem az ölembe volt, és feliratos filmek szóba se jöhettek. Este meg kaptam egy bögre levest. Másnapra már jobb színbe voltam, lényegesen, de Verona otthon maradt akkor is, és mondta hogy én is maradok, majd ő viszi a gyerekeket suliba. Merthogy túl megerőltető lett volna nekem már maga a séta is a sulihoz. Úgyhogy tulajdonképpen semmi extrát nem csináltam. Igazából nem is emlékszem a csütörtökre már. Ja de mégis, festettünk Andreas-szal. Elég kretén alkotás lett, az enyém legalábbis. Először csak egy fa körvonalait akartam, hogy majd ha ráragasztjuk a leveleket akkor. Aztán lett belőle egy komplett fa. Aztán remek hangulatom kivetüléseként egy hinta, és azon egy kiskölyök. Persze csak elnagyolt kép lett, de nekem spec tetszik. Ebédre leves-pirítós, vacsira leves-pirítós. Pénteken elmentek Veronáék, úgyhogy én vasaltam. Ja meg nem főztem, mert úgyse ehettem volna belőle. Ricardot elvittem suliba, André a babakocsiba volt, és hazafelé éreztem hogy fáradt vagyok. Aztán Verona elment Andréval valamerre, én meg könyvtárba aztán felszedtem Ricardot és haza. Érdeklődött a számokról magyarul, és elismételte őket, nem is olyan rosszul. Meg fél órán át azon röhögtünk, hogy ő hipergyorsnak képzelte magát és rohangált a lakásban, én meg azt tettettem hogy nem látom és forgolódtam össze-vissza. Utána meg fél karjánál és fél lábánál fogva odébbemeltem az ágyon. Ezt is vagy fél órán át. Aztán kifáradtam. Erre meg hozott nekem egy pohár vizet. Tök el voltam ájulva! Vacsira ettem egy kis halat meg főtt krumplit, noha már tök rendbe volt a gyomrom, azért a sültkrumplit még nem kockáztattam meg. Szombaton meg először is elmentem a tescoba, hogy vegyek ajándékot Andrénak, meg táskát magamnak. Amit most hordok táska helyett az elég vacak, főleg hogy már esőköpenyt sem árt vinni, sose lehet tudni alapon. Na hát az itteni tesco, botrányos. De találtam Milka csokit, örültem is neki. Aztán inkább a szomszéd "városba" vásároltam táskát, vízhatlan, van külön laptoptartó része (amibe ugyan nem fér bele a lapos, de sebaj) ja és lélegzős a hátrésze, és fekete-narancs-sárga. Volt lila is, de az randa volt. Úgyhogy most megvan az új kedvenc tárgyam. Majd elnevezem szerintem. Ja a tescoba megvettem André ajándékát, remélem fog is neki örülni. Ilyen Wall-e figura, ami zenét játszik le (már ha raknak rá) és reagál a hangra, odafordul pislog stb. És elég olcsó volt, hehe. Nyah aztán hazajöttem 4 szatyorral, bepakoltam a táskámba és irány be Londonba. A buszon leült mellém egy srác és tökre meg voltam lepődve, ugyanis az angolok általában kerülik az érintkezés minden formáját, ő meg magasról tett az ilyenre. Kicsit olyan pesti fílingem lett. Aztán meg nagyon, amikor ráeszméltem hogy a zsebemet keresi. De nem jött neki össze, két okból is. Egy: idióta zsebem van és tök nem ott és nem úgy ahogy kéne, Kettő: üres is volt. Ugyanúgy reagáltam a dologra, ahogy Pesten tettem volna. Az első megállónál leszálltam. Na  már most. Ez ott remek ötlet, de egy olyan helyen ahol csak azt tudom, hogy hol kell leszállnom, de azt hogy milyen útvonalon közlekedünk, vagy egyáltalán hol vagyunk, nos talán mégse. Mindenesetre mákom volt, egy köpésnyire voltam az Elephant&Castle-től. Úgyhogy elgyalogoltam odáig, és úgy döntöttem, metrózok. Na az a metrómegálló, brutális, labirintus a köbön és váá, borzalmas. Szédültem, hányingerem volt, röviden szólva klausztorfóbiás lettem. A metrók is nagyon furcsák voltak, úgyhogy alig vártam hogy leszálljak. Megkukkoltam a King's Crosst, aztán siettem vissza, mert kevés időm volt, és főcélom aznapra nem a pályaudvar csodálása volt. Ezúttal is metróztam, de másik vonalon. Na ez jobban tetszett. És magabiztosabb is voltam. Olyannyira, hogy egy nő megkérdezte tőlem, hogy melyik irányba menjen a nemtom én milyen vonalhoz. Kissé meglepődött amikor mondtam hogy most vagyok itt először. De azért tudtam, hogy mindkét irányba lemehet a lépcsőn. Rajta volt a táblán... Aztán jól odaértem a Towerhez. Kicsit másképp képzeltem el, de hogy milyennek azt nem tudom. Lefotóztam, aztán elzarándokoltam egy jó helyre, ahonnan remek rálátás nyílik a Tower Bridge-hez. Fotó fotó, aztán szereztem kaját és visszamentem az őrhelyemre. Korábban nyitották fel, mint írva volt, de nembaj. Levideóztam, és megörökítettem a Brazil nevű hajót is, úúú nem semmi. Aztán hazafelé vettem az irányt. Már szinte sötét volt amikor hazaértem. De tök kellemes napocska volt. És okos módon térkép volt nálam meg miegymás, de nem használtam. És végülis nem is tévedtem el. Mekkora jó vagyok már. Ma meg tanulok egy kicsit, legalábbis ez a terv. :)