Eltelt két hét, el se hiszem. Végre újra hétvége van. Szerdán ismét elmentünk a parkba. Eléggé fárasztó volt, főleg mert visszafelé Ricardo scooter-e eltört. André meg tök fáradt volt, úgyhogy féltem hogy bealszik, ha nem scooterezik. De megoldottuk, és nem is aludt be. De nagyon nyafka volt. Meg volt egy vendégnő itten, vacsiidő után lépett csak le, szal később ettünk. Csütörtökön itthon voltunk, de kibirhatatlanok voltak, mindketten. Nyávogtak mindenért, meg bőgtek mindenért. De szó szerint mindenért. Hogy nem azt kapják, amit kértek, hogy nem akkor kapták azonnal, hogy a másik azzal játszik amivel, és nem amazzal. Gosh. Aztán kivánszorogtunk a hátsó kertbe, ahol Ricardo nekiállt ordítani, hogy ő azzal a bottal akar játszani, amivel André. Jó nehezen sikerült csak meggyőznöm, hogy kezdjünk el mást játszani, akkor André csatlakozni fog, és akkor elfelejti a botot. Na igen, nagy nehezen sikerült is ezt megoldani. Ricardo elvolt, kb tíz percig, mert akkor meg már nem kellett neki a bot. Jó, hogy annyit güriztem érte, igen. Aztán szülinapot játszottunk, meg tortát csináltunk, földből, levelekből, ágakból és kövekből. Nyami. Aztán volt egy kő, ami nyomot hagyott, hehe, úgyhogy rajzoltunk is. Ja meg egy keveset matekoztam is vele, amúgy. Ez röhej, az oviban csak játszanak, és otthon tanulnak a szülővel, ilyen iskolai előkészítő cuccot, értelmetlen. A mai nap meg, na ismét nyávogással kezdődött, úgyhogy fogtam és elvittem őket a Horniman Museumba. Voltunk a zeneteremben, ahol meg lehetett hallgatni a dolgokat. Na igen, én szívesen végignéztem volna az ott kiállított tárgyakat, de ez két kiskölyökkel kevésbé megoldhatós. Úgyhogy vettem pár vágyakozó pillantást a 4 db gyönyörűséges gitárokra ( I <3 guitars) és mentünk tovább. Aztán hazasiettünk, ebéd, majd irány Ricardo sulija. Aztán haza, Verona, meg André mentek valamerre, én meg vasaltam. Utána összeszedtem Ricardot, és a változatosság kedvéért ismét vasaltam. De kivasaltam az összes gyerekgöncöt. És jee, majd vacsi. Megmutattam Cliffnek a magyar rock zenét (Tankcsapda segítségével). Ja, meg hallgattak valami magyar rap cuccot, de angolul. Komolyan mondom halálra röhögtem magam a kiejtésen. Hát még ők. És rájöttem egy fontos dologra, csak azt akarjam mondani, amit tudom is hogy hogy kell :) Lehet, hogy egyszerűbbek a mondatszerkezeteim és a szóhasználatom, de érthetőbb. Majd a nyelvsuliba felszedek egy halom új szót, és bővül a szókincsem. Szal most ez van. Már megszoktam a folytonos kösziket. Ja, meg hazafelé Ricardo kétszer csak úgy megfogta a kezemet. Nem szokása, nem szereti ha fogják a kezét, de ha átkelünk az úttesten néha ugye kell. Most meg ok nélkül tette. Hm, furcsa. Kb úgy érzem magam, mintha ugyanabban az országban lennék, mint a családom és barátaim, csak egy másik városban....