Újabb hét, újabb bejegyzés. A vasárnapi bébiszitt ugyanolyan eseménytelen volt, mint mindig. A hétfőmre meg full nem emlékszem. Off voltam ez tuti. Kedden délelőtt melóztam, elmentünk a gyerekekkel a Dulwich parkba, és mázlinkra csak 11 körül kezdett esni úgy igazán. Jól érezték magukat, mondhatni én is élveztem a dolgot. Mondhatni. Ricardo fantasztikusan jól viselkedett, csodálkoztam is rajta nagyon. Szerdán off voltam, de ugyanúgy reggel fel kellett mennem, és ki kellett vasalnom a gyerekruhát, na meg Cliff ingjeit, mert kérdezte, hogy ugye nem bánom és kivasalom azokat is. Erre igazából csak egyféle választ lehet adni, utálom is ezt a kérdést rendesen. Aztán még takarítottam is, és remekül el is ment a napom. Kedden este mondták, hogy ja szerdán bébiszittelnem kéne, mert elmennek megünnepelni Verona szülinapját (ami májusba volt, de akkor nem jutott rá elég idő). Ez eddig okés. De aztán nekem szerdán vacsoránál Cliff kitalálta, hogy majd én ágybarakom a gyerekeket és akkor nem kell loholniuk a moziba. Ajvé. Együtt fürödtek, aztán Andrét kiszedtem, mese, kis ének, és otthagytam, hogy na kiszedem a bátyját a kádból, majd később visszanézek és próbáljon aludni. Cardo is kimászott a kádból, egy kis plusz idő után, olvastam neki is és egy rögtönzött éneket összedobtunk, majd magára hagytam őt is. Fél-fél óra volt mellesleg a mese és ének. Mire befejeztem Ricardot André már aludt. Lementem, eltakarítottam a romokat amit a szülők lazán otthagytak, majd fél óra múlva felmentem és Ricardo is aludt már. Az égadta világon semmi gond nem volt a lefektetéssel. Aztán bámultam a tv-t, amíg haza nem jöttek. Csütörtökön szintén délelőtt voltam. És Verona full feldobódott attól, hogy semmi gond nem volt a fektetéssel és elvoltak Cliffel. Mondta is, hogy na majd szeptembertől havonta rendszeresítünk ilyet. Cliff nem volt feldobva az ötlettől, amin jót kuncogtam magamban. Elvittem a gyerekeket a Bel-Air parkba, Ricardo tök élvezte, ismét jófiú volt nagyon. Majd haza, ebéd és ők mentek valahova, én meg gondoltam egyet és a nyakamba kaptam a várost. Vettem teát megrendelésre nyárra, meg két sárkány-papírcuccot is a gyerkeknek. Na ennek full örültek. Pénteken állatkert volt beütemezve. Ennek örömére 7kor keltem, összekészülődtem, fél9kor elindultunk itthonról, én, a két gyerek, Auntie Sylvia, babakocsi, benne két scooter (ez utóbbi nem került használásra szal éjjen hogy cipeltem). Kemény 2 óra alatt oda is értünk, megnéztünk pár dolgot, majd féldélbe leültünk enni. Kissé aggódtunk Sylvia-val, merthogy 1kor haza kellett volna indulnunk, hogy Cardo mehessen a szokásos pénteki foglalkozására. Úgyhogy felhívtuk Cliff-t és engedélyt kértünk kihagyni azt a szart és rendesen bejárni az állatkertet. Ugyanis ebédig szinte semmit sem láttunk, és ebéd után kellett volna elindulnunk haza. Engedélyt megkaptuk, szal módszersen bejártuk az egészet. Dög meleg volt, úgyhogy shoppingoltunk pár italt, Cardonak venni kellett másik baseball sapit, mert a metróban a huzat lefújta és a sinek közé repült. De iszonyat élvezték a gyerekek az állatkertet. Nagyon jól meg van csinálva amúgy. Bementünk rusnya bogarakat nézni, ami csak azért volt érdekes, mert vannak a környezetbe épülő dögök, amiket senki sem vett észre. Én meg odamentem és pár másodperc múlva kiszűrtem a kommandozó dolgot. Szal mindenkinek megmutattam. Hiába, szakmai ártalom. Marha jól elbeszélgettem Sylvia-val, aki angol tanár Oxfordban, szal kissé féltem vele beszélni. A túránk végeztével elvittük a gyerekeket a Recycle Center-be. Ez azért mókás, mert néztük a térképet, és ugye mi simán elolvastuk, hogy Gift Shop, de nem akartuk, hogy a gyerekek tudják, hogy van lóvé amit elkölthetnek mielőtt hazamegyünk, mert totál bepörögtek volna tőle. Úgyhogy elneveztük Recycle Centernek. Jót hülyültünk, hogy majd újrahasznosítjuk a két gyereket egy dobozzá, meg a babakocsit, meg mindent, belerakjuk a zsebünkbe és könnyen hazajutunk. A shoppingolás is remekül ment, nagyon jól viselkedtek a gyerekek. Aztán elindultunk haza, Ricardo már nagyon fáradt volt, úgyhogy megpihentünk útközben egy csöppet. A buszon meg müzliszeletet kellett adnom Andrénak, hogy ne aludjon el. Sylvia csodálkozott, hogy egyrészt megértem amit André mond általában, hogy mennyire jól viszonyulnak hozzám, és hogy lazán felkapom a babakocsit és cipelem le a metrólépcsőn segítség nélkül (ősz óta volt időm hozzászokni), ja meg hogy észrevettem hogy André készül elaludni. Sikeresen hazaértünk fél7re. Akkor még kaját csináltam magamnak, megettem, elmosogattunk, elintegettem őket Cliffel együtt, mert Verona a két gyerek meg Sylvia mentek Staffordba a szülőkhöz. Aztán irány a tus a fárasztó hosszú és marha meleg nap után