Hát, nem úsztam meg. Olyannyira nem, hogy az utolsó bejegyzés megírása után aludni is tértem, aztán éjjel többször volt randevúm a porcelán kacsával, de a részleteket itt most abba is fejezem. Szinte semmit nem aludtam, úgyhogy elég überbrutál állapotban másztam fel szerda reggel. Cliff rámnéz, azt mondja ajajj. Verona detto. Aztán ment a telefonhoz, hogy lemondja az aznapi munkát, és mondta hogy eredjek az ágyba, aludjak. A gond csak ott volt, hogy megmozdulni se mertem, Cliff felajánlotta, hogy lesegít, de én (vérbeli angol módjára) visszautasítottam, és leküzdöttem magam. Aztán aludtam. Kaptam tálcán forró vizet, hideg vizet, sót cukrot citromot. És alkotnom kellett magamnak forró vizes sós-cukros-citromos vizet. Egész nap ha fél bögrével fogyott. Blöe. Inkább sima überlightos limonádét ittam, de azt se sokat. Aludtam nagyrészt. Dél körül már egész jól voltam, leszámítva a gyengeséget. Filmeztem onnantól, persze a lapos nem az ölembe volt, és feliratos filmek szóba se jöhettek. Este meg kaptam egy bögre levest. Másnapra már jobb színbe voltam, lényegesen, de Verona otthon maradt akkor is, és mondta hogy én is maradok, majd ő viszi a gyerekeket suliba. Merthogy túl megerőltető lett volna nekem már maga a séta is a sulihoz. Úgyhogy tulajdonképpen semmi extrát nem csináltam. Igazából nem is emlékszem a csütörtökre már. Ja de mégis, festettünk Andreas-szal. Elég kretén alkotás lett, az enyém legalábbis. Először csak egy fa körvonalait akartam, hogy majd ha ráragasztjuk a leveleket akkor. Aztán lett belőle egy komplett fa. Aztán remek hangulatom kivetüléseként egy hinta, és azon egy kiskölyök. Persze csak elnagyolt kép lett, de nekem spec tetszik. Ebédre leves-pirítós, vacsira leves-pirítós. Pénteken elmentek Veronáék, úgyhogy én vasaltam. Ja meg nem főztem, mert úgyse ehettem volna belőle. Ricardot elvittem suliba, André a babakocsiba volt, és hazafelé éreztem hogy fáradt vagyok. Aztán Verona elment Andréval valamerre, én meg könyvtárba aztán felszedtem Ricardot és haza. Érdeklődött a számokról magyarul, és elismételte őket, nem is olyan rosszul. Meg fél órán át azon röhögtünk, hogy ő hipergyorsnak képzelte magát és rohangált a lakásban, én meg azt tettettem hogy nem látom és forgolódtam össze-vissza. Utána meg fél karjánál és fél lábánál fogva odébbemeltem az ágyon. Ezt is vagy fél órán át. Aztán kifáradtam. Erre meg hozott nekem egy pohár vizet. Tök el voltam ájulva! Vacsira ettem egy kis halat meg főtt krumplit, noha már tök rendbe volt a gyomrom, azért a sültkrumplit még nem kockáztattam meg. Szombaton meg először is elmentem a tescoba, hogy vegyek ajándékot Andrénak, meg táskát magamnak. Amit most hordok táska helyett az elég vacak, főleg hogy már esőköpenyt sem árt vinni, sose lehet tudni alapon. Na hát az itteni tesco, botrányos. De találtam Milka csokit, örültem is neki. Aztán inkább a szomszéd "városba" vásároltam táskát, vízhatlan, van külön laptoptartó része (amibe ugyan nem fér bele a lapos, de sebaj) ja és lélegzős a hátrésze, és fekete-narancs-sárga. Volt lila is, de az randa volt. Úgyhogy most megvan az új kedvenc tárgyam. Majd elnevezem szerintem. Ja a tescoba megvettem André ajándékát, remélem fog is neki örülni. Ilyen Wall-e figura, ami zenét játszik le (már ha raknak rá) és reagál a hangra, odafordul pislog stb. És elég olcsó volt, hehe. Nyah aztán hazajöttem 4 szatyorral, bepakoltam a táskámba és irány be Londonba. A buszon leült mellém egy srác és tökre meg voltam lepődve, ugyanis az angolok általában kerülik az érintkezés minden formáját, ő meg magasról tett az ilyenre. Kicsit olyan pesti fílingem lett. Aztán meg nagyon, amikor ráeszméltem hogy a zsebemet keresi. De nem jött neki össze, két okból is. Egy: idióta zsebem van és tök nem ott és nem úgy ahogy kéne, Kettő: üres is volt. Ugyanúgy reagáltam a dologra, ahogy Pesten tettem volna. Az első megállónál leszálltam. Na  már most. Ez ott remek ötlet, de egy olyan helyen ahol csak azt tudom, hogy hol kell leszállnom, de azt hogy milyen útvonalon közlekedünk, vagy egyáltalán hol vagyunk, nos talán mégse. Mindenesetre mákom volt, egy köpésnyire voltam az Elephant&Castle-től. Úgyhogy elgyalogoltam odáig, és úgy döntöttem, metrózok. Na az a metrómegálló, brutális, labirintus a köbön és váá, borzalmas. Szédültem, hányingerem volt, röviden szólva klausztorfóbiás lettem. A metrók is nagyon furcsák voltak, úgyhogy alig vártam hogy leszálljak. Megkukkoltam a King's Crosst, aztán siettem vissza, mert kevés időm volt, és főcélom aznapra nem a pályaudvar csodálása volt. Ezúttal is metróztam, de másik vonalon. Na ez jobban tetszett. És magabiztosabb is voltam. Olyannyira, hogy egy nő megkérdezte tőlem, hogy melyik irányba menjen a nemtom én milyen vonalhoz. Kissé meglepődött amikor mondtam hogy most vagyok itt először. De azért tudtam, hogy mindkét irányba lemehet a lépcsőn. Rajta volt a táblán... Aztán jól odaértem a Towerhez. Kicsit másképp képzeltem el, de hogy milyennek azt nem tudom. Lefotóztam, aztán elzarándokoltam egy jó helyre, ahonnan remek rálátás nyílik a Tower Bridge-hez. Fotó fotó, aztán szereztem kaját és visszamentem az őrhelyemre. Korábban nyitották fel, mint írva volt, de nembaj. Levideóztam, és megörökítettem a Brazil nevű hajót is, úúú nem semmi. Aztán hazafelé vettem az irányt. Már szinte sötét volt amikor hazaértem. De tök kellemes napocska volt. És okos módon térkép volt nálam meg miegymás, de nem használtam. És végülis nem is tévedtem el. Mekkora jó vagyok már. Ma meg tanulok egy kicsit, legalábbis ez a terv. :)

Ideje egy kis írásnak ismét. Kezdjük a péntekkel, mert arra még emlékszem. Péntek reggel Ricardo rosszul volt, hányt meg minden. Napközbe nem evett semmit se, de elmentünk a Whippersnappers-be, mert Verona itthon volt és azt mondta, hogy megyünk. Tök fura volt mindkét gyerek, teljesen mások, nyugisak, meg minden. André spec nem, ő hisztisebb volt. Délutánra vendégkölyköket vártunk. Elvittem Ricardot suliba, de hazaküldették, mondván, hogy 24 óra eltelte után ha jól van akkor mehet. Amúgy nem. Juppi. Aztán hazamentünk szépen, elvonultam vasalni, aztán hallom hogy Verona kiabál, hogy menjek gyorsan és szerezzek egy törölközőt. Belépve a nappaliba csodás látvány fogadott. Verona térdel, André őt támasztja, és fél Verona, fél André és a fél nappali…hát…nos szóval Andréra is rájött ez a hányós dolog. Juppi. Feltakarítottam, amíg Verona kimosdatta magát meg Andrét, aztán szépen lemondta az egész bulit. Hálistennek. Szóval írtófárasztó egy nap volt. Szombatra már semmi bajuk nem volt. Én spec tanultam, de eléggé siralmasan éreztem magam, úgyhogy egy délutáni alvás lett a dologból. Vasárnap meg gyümölcsnapot tartottam, kínzás volt. Hétfő, angol óra. De ne rohanjunk ennyire előre. 9kor kezdtem, ami nice. Úgy volt, hogy André és Verona elmennek délelőtt és majd jönnek haza 4 körül. Hát hehe, nem. Verona is elkapta ezt a tummy-bug-ot. Ő meglehetősen rosszabbul viselte mint a gyerekek. Állni nem bírt a lábán. Úgyhogy szépen felvonult, hogy alszik. Minden volt, csak alvás nem. Nem mentünk sehova se, mert 9kor kezdésnek van egy hátránya, akkor már nem érdemes nagyon elkezdeni készülődni a parkba, mert jobb esetbe fél10re, rosszabb esetre kb 10re ha elindulunk. És 11kor meg vissza. Á-á. Na mindegy, szóval itthon dekkoltunk. Aztán Verona lejött amíg Ricardot elvittem suliba. Elaludt miközben vigyáznia kellett volna Andréra, úgyhogy megjövetelem után felment aludni, ismét. Délután meg vittem magammal Andrét is a pushchairben, merthogy minél előbb hazaérünk annál jobb. Hazaértünk, megcsináltam a vacsorát, a gyerekek nem ettek valami sokat, aztán befutott Cliff is, de ő se volt sokkal jobban mint Verona. Juppi. Elmondtam neki, hogy mi hol merre meddig, aztán eltekertem a sulimba. Egyéni tanulási tervet csináltunk, megnézve, hogy hogy sikerült a teszt. Kaptam pár tanácsot, pl írjak olvashatóbban (jó vicc…ha a tanár látta volna a jc-s előtöriket nem mondana ilyet :P ) mert nem tudja, hogy az n betűm n-e vagy u. Meg hogy a prepozíciómra rá kell dolgozni (én is tudom de mindegy). De megdicsért mert jól használtam a sincerely-t a levél végén. Meg hogy majdnem tökéletes a tesztem, csak legközelebb csináljak piszkozatot a levélírásnál. Meg átnéztük hogy mire hogy lesz szükségem. Amúgy meg csendes foglalkozás volt, gyakoroltuk az A/AN/THE/ZERO article-t. Megcsináltam a tesztet és kértem másik feladatot. Na kaptam egy szöveget, ami jóval nehezebb mint az eddigiek. Örültem is neki, elolvastam, kifilceztem az ismeretlen szavakat és kb ennyi volt. Ma meg szakadt az eső, végre. Elmentünk a könyvtárba, kölcsönöztünk könyvet és dvd-t a gyereknek, aztán haza, ebéd és suli. Mármint Ricardonak. Ja és szedtünk vizes levelet meg szívószálat (ezt a caféból) mert holnapra csúnya terveim vannak. Főleg hogy ma csináltam a tidy-up-ot, elég csúnya lesz ha nekiállunk festegetni meg ragasztózgatni meg miegymás. :
 

Egy hónap. Hát igen, gyorsan telik az idő. Már egy hónapja vagyok londoner.Weird. Itt az ideje egy kis csekkolásnak.

Hogy viszonyulok a családhoz: Hát ez egy nehéz kérdés. Bírom őket, mindegyiküket, nagyon is. Néha ugyan tök elegem van a gyerekekből, főleg ha hisztisek, de ez normális. Most meg pláne, mert beteg is vagyok. De remekül megállom a helyem így is. Szerintem. Veronán már rögtön látom, ha fáradt, és most már Cliffen is kezdem észrevenni. Nem érzem úgy, hogy ez munka. Nem 100%-ig, hogy pontosak legyünk. Munka persze, de valahol keveredik bele a család fíling is. Most ők a második családom vagy mi a szösz.

Ők hozzám: családtagként kezelnek, teljes mértékben. A gyerekek bírnak nagyon, és most már jobban hallgatnak rám, mint eddig. Elég ragaszkodóak tudnak lenni, néha meg túl akaratosak, de hát gyerekek na. Azért jó érzés amikor csak úgy jönnek és megölelik az embert. A felnőttek meg tök meg vannak elégedve velem, és segítenek ahol csak tudnak.

Amit szeretek idekint: normális kereszteződések, zebrák, és feliratok az úttesten(!). Türelmesek a bicajosokkal, meg úgy a járókelőkkel is általában. Iszonyat előzékeny népek, tiszta jól érzem magam emiatt. A házakat, buszokat, hidakat. A könyvtárat, a szép parkokat, a mókusokat. Rengeteg a mókus. A hátsó kertben is lakik egy. Marha király. A sokszínűséget. Komolyan, itt nem lehet kitünni. Mész az utcán és tökmindegy mi van rajtad nem bámulnak meg érte. A szuper kocsikat, legyenek azok újak vagy régiek, a fekete taxikat.

Amit nem: még nem volt igazi esős idő, nem magyaros a kaja. Minden virágbokornál meg kell állni, és andalogva kell közlekednem a gyerekek miatt. Tüzet rakhatnék már a sok fából amit gyűjtögetnek a gyerekek. Hajnalban néha zsivajra ébredek. Hogy nem hallok semmi hírt meg semmit se a kicsi országomról. Fura, hogy hiányzik :D

Igazából marha nehéz ilyen listát csinálni, főleg mivel mindig változik, hogy x dolgot épp szeretem-e vagy sem. De egy dolog tuti, írtó gyorsan aklimatizálódom. Jó nekem.

Na és mivel elmaradtam, nézzük a múlt hétvégémet. Pénteken ha jól emlékszem akkor itt voltak Verona szülei. Kedves idős házaspár, barátságos, mint sok angol (ezt is szeretem). Én csináltam a teájukat, persze miután Cliffel lefolytattunk egy "vitát" a konyhában, hogy nem kell ezt csinálnom, de tényleg nem, de ha nem bánom, nem zavar (nem tudom már magyarra fordítani rendesen azt a szót, ciki), akkor egy penész. Szombat-vasárnap könyvtárba voltam és tanultam. Találtam egy advanced grammar in use-t a neten, interaktív cd melléklettel, hát, marha jó. Nézem százalékosan is, hogy miket érek el, eddig 60% alá nem mentem. Kell majd még gyakorolnom a tesztet, levélírást meg ilyeneket. Ja meg képleírást. Pfúj. A prepozíciókra meg nagyon rá kell feküdnöm, azokból ritka sz.r vagyok. Nah ugorjunk, hétfő. Nem mentünk sehova, hiba volt. Ricardo full of energy, úgyhogy kezelhetetlen volt délutánra. Óje. Este suli, egész jó volt, elkezdtünk nyelvtanozni. Kedd. Tegnap. Hm. Kimentünk a little playgroundra, meg a Dulwich parkba, de én úgy keltem fel hogy hangom nuku, és übervacakul voltam. Aztán elvittem őket a suliba, és délután meg elmentünk a Horniman múzeumba Andréval. Jaa a reggel meg úgy indult, hogy André nem akart pelust, de bilizni se, szóval remek. Aztán hálistennek hagyta magát pelenkázni. Tök korán lefeküdtem aludni, mert egyre vacakabbul voltam, már 8kor kikapcsoltam magam. Ennek örömére alig aludtam, mivel vagy levegőt nem kaptam, vagy nyelni nem tudtam, vagy fáztam vagy melegem volt, vagy orrot kellett fújnom. Nem sorolom, betegség és kész. Ma reggel mégramatyabbul voltam. Láttam is Cliff szemébe az aggodalmat, mivel az volt a terv, hogy a Peckham Rye parkba megyünk (az elég messze van), rollerrel és bicajjal. És onnan egyenesen Ricardo sulija, és onnan valahova Andréval és aztán felszedni Cardot és haza, mivel tegnap éjjel Verona melózott és hogy tudjon aludni. Meglepő módon (leszámítva hogy orrot fújtam ezerrel, fáztam-és-melegem volt) nagyon jól boldogultam. André volt a kezelhetetlenebb ma, meg is büntettem: roller a suliban marad és ő meg gyalogol. Bevált, visszafelé úgy jött mint a kisangyal. Ja meg nem szóltam hozzá vagy fél órát. Igazából ezzel nem büntetni akartam, csak fájt a torkom és nem volt kedvem dumálni. Verona meg Cliff le volt nyűgözve, hogy bírtam az egész napot, és gond nélkül. Én is, de nem mondtam. :) Este suli, na hát elég nehéz volt odafigyelni, kaptunk übersok leckét (aminek a felét már megcsináltam az óra alatt). És remélem hamar megjobbulok, mert utálok beteg lenni. Jaa a lényeget majd kihagytam. Kaptam egy felkérést. Okt. 24én (szombat) babysitingelni kéne Verona egy barátnőjénél, este 7től. Mondtam okés, kapok érte pénzt, nanáhogy :D 

Eléggé elmaradtam ismét. Na lássuk csak mire emlékszem. Szóval, hétfő. 9kor kezdtem reggel, ami egész kellemes, sőt. Verona elugrott valahova, már nem emlékszem hogy miért, de gondolom be a kórházba meglátogatni a páciensét. Tulajdonképpen egész nap egyedül voltam velük, és azt hiszem nem is mentünk sehova délelőtt. Délután otthon maradtunk Andréval, nem tudom miért, de hulla fáradt voltam. Este meg suli. Pfúj. Írtó fárasztó volt, és azt hiszem nem is csináltunk semmi lényegeset, de leckét azt kaptunk. Kedden ismét 9kor kezdtem, elmentünk a Dulwich parkba, ahol játszottunk Power Rangers fogócskát, meg warlock&witches-t. Mókás volt, rohangáltam ezerrel. Aztán hazaértünk, ebéd. Becsöngetett egy nő, a neve Judy. És hogy Veronához jött. De mondom hogy nincs itthon, és a gyerekek? Hát ők igen. Lerohantak a gyerekek és látszott, hogy ismerik a nőt, szal beengedtem. Na hát az a nő. Egy kissé elmebajos, nekiállt kiabálni Ricardoval, amiért nem adott neki puszit. Ricardo a szüleinek se ad puszit, úgyhogy ezen nem kéne úgy kiakadni. Aztán hálistennek eltűnt. Délután mentünk a parkba Andréval, de nem is akart játszani. Úgyhogy beültünk a caféba, és elvoltunk ott egy órán át. Nem kissé untam magam halálra. Este meg megkértem Veronáékat, hogy javítsanak ki, ha valamit hiábasan mondok. Éjjel betoppant Judy, hallottam a hangját, de aztán elaludtam. Valamikor hajnali 3kor ment el, felébresztette Andrét is. Most ha felbukkan akkor hívni kell a rendőrséget. Kafa. Verona gyerekkori barátnője, de egy kereke kivan. Vagy az összes. Szerdán délelőtt mentünk a kis parkba, játszottunk cowboyosdit, ami szintén rohangálásból áll. Ricardo teljesen normális volt, jéé. Verona otthon volt, de melóznia kellett, ehhez képest telózott ezerrel Judyval kapcsolatban. Csóri. Mármint Verona és nem Judy. Délután elmentünk a gyógyszertárba, mert megint kijött a herpeszem (itt cold scores-nak hívják). A gyógyszertárak sokkal jobbak, ami nem recept-köteles az ott van a polcon, odamész és leveszed. És nem úgy kell kérni. Azon kívül itt lehet kapni borotvahabtól kezdve mindenfélét. Cool. Mindezt babakocsi nélkül játszottuk meg, ami elég bátor húzás volt, ugyanis André rohadt fáradt volt, finoman szólva. De az idő igen szuper, szeptember vége van, és hétágra süt a nap. Egész nap rövidgatyába és egy szál rövidujjúba rohangáltam. Este meg volt az angolom. Nos, a tanár aszondta, hogy lehet hogy jó lenne ha elmennék külön felkészítőre is, mert ez nem éppen az. Hurrá. Most csináltunk ilyen sample test-et, mert lesz ugye a vizsga a végén. Hát, nem volt valami extranehéz. Mondta a tancsi, hogy az igeidőket kicsit gyakorolni fogjuk, mert néha elég funny dolgokat alkotok. Óje. Ma meg ismét a little parkba mentünk , játszottunk aztán haza. És bár eddig is tudtam, de most nagyon rámtört, hogy ha látok egy repülőgépet az égen, akkor honvágyam van. Már az első perctől kezdve ez volt. Szív és torokelszorulás, hiszen én is olyannal jöttem ebbe az országba. És azért errefelé eléggé sok repcsigép jön-megy. Talán le kéne szoknom az égre pillantásról :D

Délután elmentünk a könyvtárba, és volt ilyen sztorimesélés, meg éneklés kicsiknek. André (láss csodát) élvezte. Aztán jól felvettük Ricardot, rekord idő alatt hazajöttünk (mert mindkét gyerek a babakocsiba ült én meg toltam őket), és a vacsi csúszott egy órát. Juppi. Ja és ma már kénytelen voltam kávét fogyasztani. Egész éjjel vacakul aludtam, holnap meg jönnek Verona szülei, ajvé. Már nagyon várom. De legalább péntek lesz.

Újabb hétvége telt el. Komolyan mondom valaki szándékosan felturbózza a hétvégéket, hogy a fene a pofáját. Szombat, nos aludtam 13 órát, és sikeresen felkeltem fél délben. Király volt. Nem volt itthon senki, csak Theresa (vicces, a kiejtése Tríza kb). Nem csináltam semmit, úgy körülbelül, de azt úgy intenzíven. Pihentem, pakolgattam, és nem emlékszem semmi lényegesre. Ciki. Ma meg, úú London körút Lexa módra. Az úgy volt, hogy eldöntöttem bemegyek a Buckingham Palotába. Méghozzá a Trafiról. Nos, hamar rájöttem, hogy nem éri meg eldöntenem ilyeneket. Ugyanis kapásból elfelejtettem, hogy a 176os megy oda ahova kéne, és nem a 169es (aszem ez a száma). Én meg követtem azt a buszt. Aztán jéé, itt megy a 12-es, tökéletes, mert az meg megy a Westminster hídhoz. Big Ben és miegymás. Szeretek más hidakra menni már rájöttem. Nos get off a hídnál, csináltam képeket a Westminsterről, hát az valami nagyon szép, a Big Benről is, és jól körberöhögtem magamban egy csoportot, akik az egyik piros telófülkénél csöveztek és fotózták egymást ezerrel. Nekem nem jönnek be a piros telófülkék. Kikerültem őket és mentem tovább. Cirka fél óra múlva oda is értem. De még ezelőtt, átmentem a St. James parkon. Tömve volt bicajosokkal. És írtó barátságos mókusokkal. Sok mókus van erre, de ezek spec felmásznak az ember lába szárán, persze kajáért. Na mindegy, szóval mentem a palotához, úú széép. Odaköltözöm :D Egy nőci letámadt, hogy csináljak róla fotót. Csináltam. Milyen kedves vagyok. Aztán egy japán házaspár csinált fotót egymásról és a palotáról. Megkértem hát a nőt, hogy fotózzon le engem a palotával. Megtette, aztán én fotóztam őket. Éljen a turizmus. A palotába végül nem mentem be, két okból. 1: 1 órát kellett volna várni mire sorra jutok. 2: 30 font volt a beugró. Elsompolyogtam hát szépen. Gondoltam tök közel vagyok a London Bridge-hez, hát gyaloglok. Jha, térképen közel voltam, de amúgy meg nem. Követtem a bicajosokat, mert ők is a rakparton mentek. Aztán megláttam egy szép épületet, ők bekanyarodtak arra. Hát követtem őket, és hamar a St. Paul's Cathedral-nál jártam. Naná, hogy csináltam fotót. Aztán már eléggé elfáradtam és gondoltam metrózom. Nem jött össze, mert onnan csak 1 vonal ment és nekem az meg nem volt jó. Úgyhogy gyalogoltam tovább. Elmentem a Bank of Englandhez. Ijesztő egy épület. Ja meg voltam Mekibe és szereztem egy mekis poharat. Mégjóhogy. Aztán a Bank of Englandtől elkutyagoltam a London Bridge-ig. El akartam ugyan menni a Towerhez is, de ekkor már eléggé elfáradtam, cirka 2 óra gyaloglást levágtam. Úgyhogy úgy döntöttem, hazamegyek. De előbb még felkerestem egy nyilvános mosdót. Na hát ettől nagyon berzenkedtem, a pestiekből kiindulva. De feleslegesen tettem. Szép, tiszta, rendbentartott, ingyenes nyilvános wc-k vannak kéremszépen. Úgyhogy csak bátran. Aztán felmásztam a buszra, és hazajöttem vele. Jól elfáradtam, mondani se kell. Alig bírtam elmondani Veronáéknak hogy merre jártam és mit csináltam. Cliff impressive-nek titulálta, hogy tök más busszal jöttem haza és gyalogoltam ennyit. Jövőhéten érdekes lesz, mert Verona páciense megszült, tehát megy hozzá látogatni a héten. De holnap spec 9kor kezdek, tehát bőven ráérek fél9kor kelni. Ez után a nap után, remek is lesz. Nem vagyok igazi turista, rájöttem. Jó, érdekel a sok szép épület, meg minden. De valahogy más. Mondjuk érthető, hiszen én itt élek most, és nem csak nyaralok. Majd a szabad hetembe mászkálok és turistáskodom rendesen. Ja, meg vennem kell egy másik tornacsukát, ez broken, ahogy André felhívta a figyelmemet. Már ki is néztem egyet, cirka 34 fontért, khm, elég drága, de jól néz ki. De ahogy ismerem magam, nem azt veszem meg. :)
 

Újra itt. Megmondom őszintén, hogy nem emlékszem az elmúlt napjaimra. Képzelhető, hogy mennyire fáradt vagyok. Szerdán volt újra angolom, kiderült hogy rossz teremszámot adtak meg, úgyhogy jött Nathalie, és átvitt egy másik terembe. Ketten nem jöttek, az óra jó volt, fárasztó, de jó. Tudom mindenki nevét, és cseverésztem Alphával. Aztán óra után dumáltam Nathalieval is, azt mondta, hogy utánanéz a nyelvvizsga dolgomnak, és ha kell ad külön feladatokat nekem ezügyben. Hazabicóztam és kidőltem. Csütörtökön úgy keltem fel, hogy azt éreztem, nem akarom. Fáradt voltam reggel, de elvittem a gyerekeket parkba, aztán haza. Délután meg, Andréval a könyvtárba. Találkoztam még két magyar emberkével. Királyság. Aztán haza, kaja, és hamar kidőltem, ismét. Ma meg...reggel 9kor Verona hívást kapott, beindult a szülés a páciensénél. Várhatóan ma éjjel meg is lesz a baba. Ami remekül keresztülhúzta a napot. Ugyanis úgy volt, hogy délelőtt Verona elviszi őket valahova, én porszívózok addig. Elviszi Ricardot suliba, utána meg délután Andréval valahova. Na ebből megmaradt a délelőtti elviszi őket, és a porszívózás. Aztán elvittem a két gyereket, André bealudt a pushchair-ben, juppi. Beültem egy kávézóba, és cirka 1 óra múlva felébredt, nyűgösebben, mint amilyen volt. Pont ez kellett nekem az amúgy is írtó nagy fáradtságomhoz. De elmentünk parkba, aztán onnan szépen tovább Ricardo sulijába. Aztán haza. Befejeztem a porszívózást, ettünk és most itt vagyok. Iszonyat kimerült vagyok, nem csak a sulim miatt, de azért is, azért heti kétszer este 2 órát tanulni....kimerítő. Az ilyen "éjszakázás" sose volt az én világom. Meg ugye fáradtan a gyerekekkel is kimerült vagyok. De azért hősiesen végigvágtáztam láthatatlan lovon a parkon, és írtottam a láthatatlan ellenséget órákon át. És még egy felfedezés: az otthoni étrend jobb. Szeretem a salátát, szó se róla, de az hogy szinte naponta saláta van, és sehol semmi normális pörkölt, vagy zsírosabb, laktatóbb kaja, nah kiborító. Főleg mert én ebédre ettem rendesen, és vacsira keveset. Itt meg a vacsi a főétkezés. Szuper, úgyhogy ebédre megeszem amit kell, aztán kénytelen vagyok uzsonnázni valamit, mert ennyi energiát amennyi a kölykökhez kell zöldségekből nem nyerek, meg ilyen überegészséges étrendből se. Anyaaaaaaa valami noooormális csirkepörivel várj karácsonykor! És saláta nem kell :P De leves, és ami a leghihetetlenebb főzelék...na igen, ilyen hiányaim vannak. Nem is a túrórudi után nyüszögök, hanem a pörköltök után. Kénytelen leszek főzőcskézni itten magam lassan...

Loptam egy kis időt magamnak így reggel, arra, hogy blogoljak. A tegnapi nap, na eseménydús volt. Ricardo már kora reggeltől elég bunkó volt, nemtom, hogy mi a magyar szó rá, igazából. Elmentünk a kis parkba, focizni. A múltkorin felbuzdulva két labdát vittem. Jól is tettem, az egyiket rúgtam Andrénak, a másikat Ricardonak. Egészen addig, amíg Ricardo meg nem elégelte, hogy én játszom Andréval is, és ő minden figyelmet magának akart, volna. Gyűjtsünk fát, a tábortűzhöz. Sikerült megoldanom, hogy André is a részese legyen, aztán eléggé megelégeltem a dolgot, így folytattuk a labdázást Andréval, de azért Ricardoval is foglalkoztam. A játszótéren meg el akarta volna venni André kajáját. Nem engedtem, erre nekiállt hisztizni. Itthon meg a ruhacsere és fogmosás volt a problémás. Többszöri felszólítás után kénytelen voltam megfenyegetni, hogy ha el kell számolnom 3ig akkor a szobafogság. Aztán elmentünk a sulijába, pushchair-el. A magyar babakocsi elég hülye név, mivel tolom a kocsit, tehát, tolókocsi :D Hm, inkább az angol a hülye? Mindegy, nézőpont kérdése. Andréval elmentünk a postára, aztán a könyvtárba, aztán a parkba. A postától a parkig gyalogolt, mert nem akartam hogy bealudjon. Nem szabad neki aludni délután. A parkban meg használhatta Ricardo scooter-ét. Az égadta világon semmi gond nem volt a kissráccal, amikor Ricardo nem volt sehol. Se hiszti se semmi! Már várom, hogy január legyen, és Ric suliba lesz egész nap. Nah, mindegy. Aztán felszedtük a nagytesót, irány haza, kaja, aztán tekerés a sulimig. Már odafelé ki voltam dögölve, mivel izomlázam volt az előző napi tekeréstől. A suliba összesen 7en vagyunk az órán. 3 emberke, akik Portugáliából származnak (illetve egy brazil de ő is tud portugálul), egy néger ürge, aki nemtom honnan jött, egy equadori pasi és egy japán nő. Velem egy korba talán Gracie van, meg a néger srác. A többiek idősek. Mindenki überbrutál akcentussal beszél, szerintem az én angolom a legtisztább. Ja a tanár meg francia, neki is kafa az akcentusa. Igazából a két órába nem csináltunk semmi különöset, volt egy bevezetés, megnéztük merre van a fire exit, meg olvastunk egy kicsit. Házit se kaptunk, de legközelebb írni kell szerintem. Lehet, hogy megcsinálom. Nem tudom még. Az olvasást beszédet írást tuti hogy fogjuk gyakorolni, de a nyelvtant nem tudom. Majd olvasgatok itthon, asszem. Biztos ami biztos alapon. Aztán hazatekertem, egész végig tekertem, bizonyám. Nagyon jóó vagyok. Olyan szinten voltam hullafáradt, hogy nagyon. Alig bírtam a lábamon megállni. Ma ittam is egy cappuchinot, és eléggé esősnek néz ki az idő. Úgyhogy, majd meglátjuk mi lesz. Remélem megyünk valahova, de 4en. Bár most épp a Mackótestvér megy, angolul. Funny.

Szombaton nem csináltam semmit, de azt intenzíven. Bizony.  Néztem egy kis filmet, dumáltam emberkékkel, és körülbelül ennyi. Pihentem. A mai napot úgy terveztem, hogy csak lebicajozom a sulimig meg vissza és ennyi. Hát, nagyon nem így jött össze. Először is, a gyerekek hisztiztek kora reggeltől, és jelet kaptam álmomban, hogy nekem dolgom van a városban. Úgyhogy reggel felöltöztem és bicajra ugrottam. Megijesztettem egy kutyát, akit vitt a gazdája sétálni, mert hirtelen toltam ki a bicajt a garázsból. Kicsit magas nekem az ülése, de megoldottam a dolgot. És kicsit eltévedtem, mert a párhuzamos utcába fordultam be, és nem abba amibe kellett volna. De odataláltam. Hazafelé meg szintén párhuzamos utcán jöttem fel. Meg félúttól gyalogoltam, mert elfáradtam. Régen bicajoztam már. De a közlekedés bicajjal egyszerűbb, mint gondoltam. Aztán hazaértem, ledobtam a bicajt és mentem a buszhoz. Megint összetalálkoztam a kutyával, akkor jött haza. Egymásra mosolyogtunk a csajjal. A busz út kafa volt, leszálltam a végállomáson, és bár a West Endre kellett volna mennem, de elfelejtettem hogy az merre van onnan. És térképet meg nem vittem. Mert minek is azt, ugyebár. Úgyhogy találtam egy boltot nem messze onnan, és vásároltam. Aztán úgy gondoltam, hogy visszafelé gyaloglok a Trafalgarra, mert megnézem azt is, és nem buszozok annyit. Hát, eltévedtem. Egy csajra figyeltem fel, aki szimpatikusnak tűnt, és egy irányba mentünk egy ideig. Aztán befordult egy utcán. Követni kezdtem, nem tudom, hogy mért, aztán úgy gondoltam, hogy meg kell őt szólítanom és megtudni, hogy merre van az a hülye tér. Elmondta szépen, és mondta, hogy mindig ez van, ha valaki új Londonban. Kérdezte, hogy honnan jöttem, mondtam hogy Magyarországról. Erre váltott és közölte magyarul, hogy ő is. Dumáltunk egy kicsit, itt dolgozik, Amerikában nőtt fel, de magyar...kicsit furcsa. Aztán számot cseréltünk, és megbeszéltük, hogy még találkozunk, és hívjam bármikor. És egyetértettünk, hogy kicsi a világ. Aztán elváltak útjaink, én mentem arra, amerre mondta. Megnéztem a metrónál, hogy mennyi lóvém van még az Oyester kártyámon...fel kell töltenem lassan, vagy gyorsan attól függ. Na szóval visszagyalogoltam a Trafira, csináltam egy halom képet. Aztán fogtam egy buszt és szépen hazajöttem. Aztán vacsiztunk, és megdumáltuk a jövőhetet. Meg megkérdeztem, hogy elégedettek-e velem. Mondták, hogy igen, teljes mértékben. Nagyszerűen kijövök a gyerekkel, sőt, fantasztikus, hogy még csak két hete vagyok itt, és már ennyire jól beilleszkedtem. Sokkal többnek tűnt nekik is. Úgyhogy kb ez volt a hétvégém. Holnap meg kezdődik a suli nekem, juj. Izgulok egy csöppet :)

 Eltelt két hét, el se hiszem. Végre újra hétvége van. Szerdán ismét elmentünk a parkba. Eléggé fárasztó volt, főleg mert visszafelé Ricardo scooter-e eltört. André meg tök fáradt volt, úgyhogy féltem hogy bealszik, ha nem scooterezik. De megoldottuk, és nem is aludt be. De nagyon nyafka volt. Meg volt egy vendégnő itten, vacsiidő után lépett csak le, szal később ettünk. Csütörtökön itthon voltunk, de kibirhatatlanok voltak, mindketten. Nyávogtak mindenért, meg bőgtek mindenért. De szó szerint mindenért. Hogy nem azt kapják, amit kértek, hogy nem akkor kapták azonnal, hogy a másik azzal játszik amivel, és nem amazzal. Gosh. Aztán kivánszorogtunk a hátsó kertbe, ahol Ricardo nekiállt ordítani, hogy ő azzal a bottal akar játszani, amivel André. Jó nehezen sikerült csak meggyőznöm, hogy kezdjünk el mást játszani, akkor André csatlakozni fog, és akkor elfelejti a botot. Na igen, nagy nehezen sikerült is ezt megoldani. Ricardo elvolt, kb tíz percig, mert akkor meg már nem kellett neki a bot. Jó, hogy annyit güriztem érte, igen. Aztán szülinapot játszottunk, meg tortát csináltunk, földből, levelekből, ágakból és kövekből. Nyami. Aztán volt egy kő, ami nyomot hagyott, hehe, úgyhogy rajzoltunk is. Ja meg egy keveset matekoztam is vele, amúgy. Ez röhej, az oviban csak játszanak, és otthon tanulnak a szülővel, ilyen iskolai előkészítő cuccot, értelmetlen. A mai nap meg, na ismét nyávogással kezdődött, úgyhogy fogtam és elvittem őket a Horniman Museumba. Voltunk a zeneteremben, ahol meg lehetett hallgatni a dolgokat. Na igen, én szívesen végignéztem volna az ott kiállított tárgyakat, de ez két kiskölyökkel kevésbé megoldhatós. Úgyhogy vettem pár vágyakozó pillantást a 4 db gyönyörűséges gitárokra ( I <3 guitars) és mentünk tovább. Aztán hazasiettünk, ebéd, majd irány Ricardo sulija. Aztán haza, Verona, meg André mentek valamerre, én meg vasaltam. Utána összeszedtem Ricardot, és a változatosság kedvéért ismét vasaltam. De kivasaltam az összes gyerekgöncöt. És jee, majd vacsi. Megmutattam Cliffnek a magyar rock zenét (Tankcsapda segítségével). Ja, meg hallgattak valami magyar rap cuccot, de angolul. Komolyan mondom halálra röhögtem magam a kiejtésen. Hát még ők. És rájöttem egy fontos dologra, csak azt akarjam mondani, amit tudom is hogy hogy kell :) Lehet, hogy egyszerűbbek a mondatszerkezeteim és a szóhasználatom, de érthetőbb. Majd a nyelvsuliba felszedek egy halom új szót, és bővül a szókincsem. Szal most ez van. Már megszoktam a folytonos kösziket. Ja, meg hazafelé Ricardo kétszer csak úgy megfogta a kezemet. Nem szokása, nem szereti ha fogják a kezét, de ha átkelünk az úttesten néha ugye kell. Most meg ok nélkül tette. Hm, furcsa. Kb úgy érzem magam, mintha ugyanabban az országban lennék, mint a családom és barátaim, csak egy másik városban....

 Hát a mai nap volt a csúcs. Délelőtt elvittem a két gyereket egy játszótérre, csak én. Mert Verona takarított. Fociztunk aztán játszottunk. Elmentünk Jamaicára meg minden. Ebbe csak az volt a gond, hogy rohangáltunk ezerrel. Hazaértünk ebédre, én már ekkor ki voltam készülve. De ebéd után még mennünk kellett valamerre, mert Verona tök nem végzett azzal amivel kellett volna, és útba lettek volna a gyerekek. Úgyhogy elvittem őket egy másik parkba, guess what...naná hogy focizni. Nem sokat fociztunk, mivel úgy nehéz, ha André a labdán hasal. De én megpróbáltam, szó se róla. :D Aztán elmentünk a caféhoz, mert hogy ott van wc, és actually, Ricardonak el kellett mennie wc-re. Ami jó, mármint hogy mondta és előtte. Szóval elmentünk oda, aztán a játszótérre. Itt elvoltunk mint a befőtt, aztán amikor haza kellett volna jönni, akkor akadtak kis gondok. Egyrészt, Ricardo látott egy játékot, ami kell neki, most azonnal. Csak fél órámba került meggyőzni, hogy haza kéne ám menni, és majd szerzünk olyat. Még oda is mentem a kedves családhoz megkérdezni, hogy honnét szerezték. Ja meg egy kis vadidegen kb egy éves kisbaba nekiállt labdázni velem. Elgurította és túl messze ment tőle, hát visszagurítottam, na ebből meg játék lett. Ragadnak rám a gyerekek, komolyan mondom. A hazafelé út is problémás volt, mert André túl fáradt volt. És hisztizett sok mindenen, de megoldottam a dolgokat végülis. Amikor a kezembe vittem meg majdnem bealudt, úgyhogy szépen letettem, játszottunk egy kis fogócskát egy pici téren, aztán irány haza tovább. De amúgy, egy majdnem 2 éves gyereket cipelni, hegynek felfelé, és két rollert, na nem egy leányálom. De úgy kell nekem, én akartam :)

A mai nap jó volt, elmentem nyelvsuliba jelentkeződni. Egy terembe vezényeltek, ahol voltak vagy 10en összesen. Kaptam egy papírt, hogy töltsem ki meg minden. Az eleje ilyen általános rész volt, nevem, címem, telefonszámom, mennyi ideig tanultam angolt, hol, mit dolgozok, mit dolgoztam stb.  Aztán jött egy kis szövegértés, kiltöltés, fogalmazás cucc. Halál könnyű volt. De komolyan. Aztán jött egy nő és dumáltunk egy keveset. Elmondtam, hogy nekem egy cambridge nyelvvizsga kell, és hogy azért is jöttem egyrészt Angliába mert nem igazán szeretek megszólalni angolul. Mondta, hogy a prepozíciókra rá kell gyúrnom, de ezt tudtam eddig is. Azokkal mindig is volt gondom. És felírta, hogy középszinten vagyok, és hogy a beszédet szeretném gyakorolni. És felírt egy groupba, hétfőn és szerdán lesz, este 6-8 között (magyar idő szerint 7-9). Kicsit fura lesz, hiszen, még angolul angolt nem tanultam sose. :)

Aztán ezek után elmentünk vásárolni. Vagyis Verona vásárolt, én meg a gyerekekkel elmentem a közeli játszótérre. Semmi gond nem volt, Ricardo is szépen megfogta a kezem amikor nyújtottam neki, egy szó nélkül, sőt az elindulással sem voltak gondok. Aztán hazajöttünk, ebédeltünk, utána meg én elvoltam a gyerekekkel, Verona meg melózott valami papírmunkával. És megfigyeltem hogy Ricardo nagyon igényli a figyelmet. De ez nem meglepő, ő az idősebb, aztán jött André, szal ez normális. Egész jól megoldottam, hogy ő se érezze magát elhanyagolva és André se. Aztán nekiálltam a vacsit csinálni. Főztem ki tésztát, kiderült hogy többet mint kellett volna, meg melegítettem a szószt hozzá. Cliff mondta, hogy úgy tűnik igyekszem azt megnézni, hogy ő mennyit bír megenni. Mert rengeteget eszik, de ez a mennyiség még neki is sok volt. És persze megköszönték. Mindig megköszönnek mindent. Kiviszem a szemetet, thanks Alex, elmosogatok, thanks Alex, rendet rakok a szobában, thanks Alex....hihetetlen. Holott ha már egyszer családtag vagyok, és ráadásul ez is a "dolgom", akkor szerintem full normális. De ők köszöngetnek. Meg amúgy is, én sokkal kevesebbet és sokkal gyorsabban eszem mint ők, naná hogy nem üldögélek mert halálra unnám magam, inkább elkezdem rendberakni a konyhát. Tök normális, nem? Anya ne akadj ki, hogy itt többet dolgozok és mosogatok ezerrel....az utsó hónapba azért otthon is igyekeztem élvezetessé tenni a "nyaralást". Meg amúgy is, én szörnyen házias vagyok csak remekül titkolom...mint azt is hogy tudok angolul és hogy tudok főzni :)

Jah és vettem borítékot, meg bélyeget, már csak a levelet kéne befejeznem....

Lassan a 7végének is vége. Úgyhogy írok megint. Szombaton elmentem először is a könyvtárba, beiratkozni. Egy olyan nő kalauzolt végig a helyen, hogy ihaj. Először is ledöbbentem hogy he, ez most nő vagy férfi. Aztán rájöttem hogy ez bizony a férfiból lett nő. Igazán bájos volt, mondhatom. Volt sok érdekes könyv, de amit keresetem azt bezzeg nem találtam. De kölcsönöztem egy könyvet. Aztán elmentem a Horniman Museum parkjába. Először olvasgattam a szép napsütésbe, aztán maga a múzeumba is bementem mert beborult. Majd kajáltam a caféba. Aztán ismét ki a parkba. Igazán kellemes fél napot töltöttem el ezzel az egésszel. Aztán haza, és egy kis segítség meg pihi a szobában. Meg este foglaltam repjegyet karácsonyra haza. Meg vissza. Tök olcsón megúsztam és a Heathrow-ról megyek majd, és a Ferihegy 2re :D Ma meg aludtam fél11ig, itteni idő szerint, meg puzzle-öztem a gyerekekkel. Meg ebéd meg vacsicsinálás, és pihi ezerrel. Ja igen, még tegnap este megdumáltuk hogy mi várható a jövőhéten. Megyünk majd mindenfelé Veronával meg a gyerekkel. Holnap elsőkörbe a nyelvsuliba megyek hogy csoportba rakjanak.

Ja és új nevem van, Alex. Azért mert az előző au-pair is L betűs volt, és ha azt akarták volna mondani nekem hogy Lexa, akkor mindig a másik neve jutott az eszükbe, úgyhogy hirtelen Alex lettem. Ami engem nem zavar, bár mókás, mert ugye fiúnév. Meg  a madagaszkárból az oroszlán neve :) De sebaj, nekem tetszik és kész. De most vacsitime van úgyhogy befejezem, majd még leszek úgyis :) 

 Na, eltelt az első hetem, mondhatni. Hétfőn elkóvályogtunk két parkba, ami itt van a közel, és a gyerekek szeretnek ott lenni, meg persze segítettem mindenben. Aztán kedden két újabb parkba mentünk, írtó sok park van erre! Na, mindegy. Szerdán elmentünk Diggerlandbe. Na az vicces volt. Hatalmas nagy dömperek, meg ilyen ásócuccok voltak ott, és ki lehetett őket próbálni, vezetni, ásni vele, különféle érdekes feladatokat megoldani, stb. Vezettem egyet, hát, írtó könnyű. Mármint, féltem attól, hogy böszmenagy gép, hogy a manóba fogok én ezzel kanyarodni, de olyan simán ment mintha minden nap ezt csináltam volna. A beparkolás is remekül ment. Csütörtökön, hát, lövésem sincs hogy mi volt tegnap. Ja, de mégis. Gyurmáztunk, meg takarítottunk meg ilyenek, aztán délután mindkét szülő lelécelt, én meg maradtam velük. Nos, észre se vették, hogy mikor mentek el és mikor jöttek haza. Elvoltunk. Warlocks and witches c. értelemdús játékot játszottunk, ami abból állt, hogy az összes gyerektáskába berámoltunk egy halom játékot, felrohanni az emeletre a gyerekek szobájába és harcolni a láthatatlan szörnyekkel. És ezt eljátszottuk vagy négyszer. Lefáradtam. Ma meg, elmentünk Ricardo sulijába, aztán kiderült hogy csak jövő pénteken kezdődik...upsz. Ja, délelőtt meg velük voltam. Elvoltunk igazából. Nem volt sok gond, sírás meg ilyenek. Szal aztán suli, aztán megnéztük az én sulim is, aztán haza. És azt mondták hogy menjek amerre akarok. Gondoltam elmegyek és veszek képeslapokat, hehe, nem jött össze. Helyette elmentem megnézni a London Bridge-t. Fotóztam, meg utaztam a felső szinten a piros buszon. Jee. Aztán. Nézzük. Amikor hazaértem a két kölyök rohan le és üdvözöl, hm. Királyság. Kaptam fizut is, jee. És shoppingoltam sajtburgert. :D 

Az óraátállítás megszokása még nem ment. Az angol nyelv már jobb, mármint nem okoz akkora nagy erőfeszítést megérteni. Bár a buszon az a sok sok ember már fárasztott, fáj is a fejem. Megértetem magam jól, sőt némi fejlődést is felfedezek magamon.

Nyah, muhahaha, Londonba vok xD 

Az út...hm, na nézzük. Reggel még bőröndöt mértem, meg orrbavertem magam epillátorral. Meg jött Apa, és Merse. Aztán a taxi, írtó hamar kiértünk a reptérre. Tök az a fílingem volt, hogy na én csak kirándulok egyet. Aztán kiváltottuk a beszállókártyám, na akkor már feszült voltam. De még úgy-ahogy jól voltam, mert jee reptéren vagyok és váó. A gépek rémisztőek voltak, ahogy felszáll, juj. A mosdóba menet már majdnem elsírtam magam, de valahogy megoldottam. Aztán írtógyorsan jött az a be kell checkolni rész. Hát ott körbebújtam mindenkit, könnyeket pislogtam visszafele, aztán Gömbit követtem, aki elkísért egész a gépig. Valahogy nem volt nagyon időm megijedni. Bemásztam a gépbe, megcsapott a hőség. 3asával vannak az ülések , két oldalon. Oltári nagy tömegnyomor. De nem gáz. A felszállás durva volt, az a gyorsulás és meredek emelkedés. Csukott szemmel vészeltem át, de főképp a légnyomásváltozással volt gondom. Az út jobbára eseménytelen volt, leszámítva az előttem elájuló ürgét. A hülyéje alkoholt ivott, és a felszállással voltak gondjai. A leszállás muris volt, bedugult a fülem de iszonyatosan, mostanra dugult csak ki. A földet érés kb olyan volt mint egy bukkanóra rámenni kocsival, csak mindezt gyorsabban. A kinti reptér woow, minden angolul van kiírva (ki gondolta volna :P ). Sikeresen felszedtem a csomagom, pedig féltem hogy el fog tűnni, de nem. És hamar meg is találtam a családom. Először köpni-nyelni nem tudtam, mert eléggé izgatott voltam, hogy wow, most Angliába vagyok. Ahol hatalmas nagy szürke felhők voltak, néztem a gépből, rohadt jól néz ki egy szárazföld szürke köddel borítva. De legközelebb ablak mellé kéne ülni. Nah szal...hűvös volt és felhők és csöpörgött is az eső ahogy mentünk a kocsi felé. A baloldali közlekedést nem fogom tudni megszokni egy ideig az már tuti :)

Szóval igen. Ez lenne a kinti blog, amit Londonból körmölök majd, remélhetőleg. Jelenleg egy hét van hátra a nagy startig de úgy döntöttem hogy jól megirkászolom addig is, hogy mi hol merre meddig.

Szóval (szóismétlés xD) valamikor július elején asszem, eldöntöttem, hogy na én bizony kimegyek Angliába dolgozni, 10 hónapra kb, és ott kint jól leteszem a nyelvvizsgát. Gyönyörű elhatározás volt, csak épp írtó kevés idő volt a tervezett indulásig, és sürgősen neki kellett állni intézkedni. Regisztráltam két au-pair honlapon, írtam magamról minden szépet és jót, de csak igazat ám, raktam fel képet és nézegettem a családokat. Ja meg közbe minden mást, hogy mit kell tudni Angliáról. Írtam nem tudom én mennyi családnak, páran vissza is írtak. Meg küldtek maileket más családok is. Az egyikkel, vagyis a host-familym-mel,  megdumáltuk, hogy elég lovely vagyok (minden harmadik szavuk ez kb.) és úgy tűnik, hogy megfelelek nekik, de szeretnének interview-olni telón engem. Megadtam a számom és vártam a hívást. Meg közbe erkölcsit intéztem egyébként, és dokihoz rohangáltam hogy nincsen nekem semmi bajom. Fél órát pofáztunk az interview-n, írtó fárasztó volt, utána két napig tök hasznavehetetlen voltam. Mondták hogy majd szerdán szólnak, mert még lesz másik csaj. Na és ekkor beindult az üzlet, mert azóta egészen máig is naponta 3-4 mailt kapok családoktól. Szépen lenyugodtam aztán jött a telefon, tök nem akkor amikor számítottam rá, és jee megkaptam a melót. Úgyhogy mehettünk shoppingolni, bőröndöt, pár göncöt, tisztálkodószarokat. Ja és a repjegyet is le kellett foglalni minél előbb. Nekiveselkedtem az angol tanulásnak, aztán jól félbehagytam, mert inkább a főzési tudásomat javítgattam. És millió töprengés, tervezés, hogy mit kell vinni, mit nem, mi fér be, és mi nem. Ja meg arról nem is beszélve, hogy  a családtól el kellett ám köszönni, akik mellesleg kiakadtak, legalábbis egy részük. Meg a haveroktól, na ők nem akadtak ki. Csak azon hogy júliusban jövök haza, aug végén megyek. Khm, akárhogy számolok ez nem 10 hónap :D

Szóval igen, ez már a harmadik mondatkezdetű szóvalom, kb így alakult az egész. Egy hónap leforgása alatt találtam familyt, és a további egy hónapból kb 2-2 hét ment el a családozásra-haverozásra és a rámolászás-pakolászásra. Nagyon király vagyok :D